http://onlineszamla.nav.gov.hu
A tavalyinál magasabb osztalékot kapnak a Rába részvényesei

A tavalyinál magasabb osztalékot kapnak a Rába részvényesei

Az előző évi húsz forint után huszonhárom forint osztalékot fizet az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként, miután a csütörtökön megtartott éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az erről szóló előterjesztést. A részvényesek döntése értelmében újabb három évre Pintér István vezérigazgatót választották meg az igazgatóság elnökének.

A Rába 2002 után tavaly fizetett először osztalékot részvényeseinek, miután 2016-ban lezárult a hitelmentesítési programja. Az osztalékot a társaság a 2017. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból fizeti ezer forintos névértékű részvényenként. Osztalékot azok a részvényesek kaphatnak, akik a 2018. május 22-i fordulónapon szerepelnek a társaság részvénykönyvében. Az osztalékot május 29-től kezdik kifizetni, a lebonyolítást, megbízás alapján, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Zrt. végzi.

Pintér István elnök-vezérigazgató elmondta, hogy legfontosabb feladata és célja a következő három évben annak a nagyszabású modernizációs programnak a lezárása lesz, ami két éve indult a vállalatnál. Közölte, a 2019-ben lezáruló mintegy tízmilliárd forintos program eredményeként olyan kovácsoló üzem jön létre, amely Európában a legmodernebb lesz. Az elnök-vezérigazgató reményei szerint ezzel újabb piacokat nyithatnak majd meg. A fejlesztés a Nagyvállalati beruházási támogatási programban 2,5 milliárd forint támogatást kapott. Az igazgatóság tagjának választották, szintén három évre, Tóth Andor Nándort, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárát.

A közgyűlésen elfogadták a társaság tavalyi beszámolóját. A csoport árbevétele tavaly 2,8 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült beszámoló szerint az éves EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 4,1 milliárd forint lett, csökkent 0,7 százalékkal.

Az üzemi eredmény tavaly 2,14 milliárd forint volt, 7,3 százalékkal múlja felül a bázisidőszakét, tárgyévi adózott eredménye pedig 13,9 százalékkal, 1,57 milliárd forintra emelkedett.

(MTI)

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.