http://csalad.hu/
A vártnál súlyosabb lehet a tengerszint-emelkedés

A vártnál súlyosabb lehet a tengerszint-emelkedés

Egy friss tanulmány szerint a század végére akár két méterrel magasabban is állhatnak a tengerek.

Egy új vizsgálat szerint nem vesszük elég komolyan a klímaváltozás által okozott tengerszint-emelkedést. A szakértők korábban úgy vélték, hogy 2100-ra legfeljebb 98 centiméteres emelkedést várhatunk, a friss eredmények alapján ugyanakkor a tengerszint ennek duplájával is nőhet.

Jonathan Bamber, a Bristoli Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint az emelkedés 1,79 millió négyzetkilométernyi szárazföldet fenyeget, több fontos élelmiszertermelő terület is veszélyben van. A kutató hozzátette, a folyamat hatására 187 millió embert is átköltöztethetnek.

Bamber és kollégái a grönlandi és antarktiszi gleccserek állapotát vizsgálták. Az elemzés alapján amennyiben sikerül 2 Celsius-fokban korlátozni a felmelegedést, a tengerszint 26-85 centiméterrel emelkedhet. Ha viszont a jelenlegi ütemben folytatódik a klímaváltozás, 51-178 centiméterre számíthatunk. Amennyiben ehhez hozzáadjuk a hőtágulás hatásait is, az emelkedés akár a 2 métert is elérheti. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sarki jég olvadása pontosan mennyiben járul majd hozzá a folyamathoz.

A kutatók szerint a 2 méteres emelkedés nem valószínű, de a pusztító áradások minden bizonnyal gyakoribbá fognak válni.

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.