Drágulhatnak a pálinkák és a gyomorkeserűk a NETA miatt | Oxygen Hírügynökség
https://hellomagyarorszag.hu/
#
Drágulhatnak a pálinkák és a gyomorkeserűk a NETA miatt

Drágulhatnak a pálinkák és a gyomorkeserűk a NETA miatt

Mintegy 10-20 százalékkal növelné a pálinkák és a gyógynövényi eredetű égetett szeszek fogyasztói árait, ha e termékekre is ki kellene terjeszteni a népegészségügyi termékadót (NETA). Bár az Európai Bizottság most felszólította Magyarországot, hogy két hónapon belül változtasson a mai szabályozáson, még évekbe telhet, míg az ügyben döntés születik.

Mindenképpen drágítaná a pálinkák és a gyógynövényi alapú égetett szeszek – alapvetően keserű likőrök – bolti árait, ha a NETA e termékre is érvénybe lépne – nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület elnöke, aki a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója is. Magyarország a fontos nemzeti termékeknek tartott pálinkákra és gyomorkeserűkre az adót nem terjesztette ki, de emiatt az Európai Bizottság (EB) 2016-ban kötelezettségszegési eljárást indított, mert e szabályozást az uniós joggal ellentétesnek és diszkriminatívnak találta. Most pedig az EB felszólítást – úgynevezett indokolással ellátott véleményt – küldött, amelyben két hónapos határidőt adott arra, hogy az új kormány a NETA-t a pálinkákra és a keserű likőrökre is kiterjessze.

Ma az alkoholos italokra sávos NETA vonatkozik, és a szabályozás 35-45 térfogatszázalék alkoholtartalomnál literenként 700 forintos, 45 százalék felett pedig literenként 900 forintos adót ír elő. Így például – közölte Barabás Attila – egy fél literes, 37,5 százalékos pálinkánál a NETA gyártói szinten 350 forinttal növelné az átadási árakat a jövedéki adón felül. E magasabb árra rakódna a kereskedelmi árrés, míg az árrést tartalmazó árra a 27 százalékos áfa. Ezért a NETA miatt egy 37,5 százalékos pálinkánál fél literenként 500-600 forintos drágulással kellene számolni az üzletekben.

Barabás Attila szerint a NETA esetleges kiterjesztése a pálinkáknál összességében 10-15 százalékkal, a gyomorkeserűknél 15-20 százalékkal növelné a bolti árakat. Mind a pálinkák, mind a gyógynövény alapú likőrök magasabb hozzáadott értéket képviselnek, így előállításuk is nagyobb költséggel jár. Emiatt a NETA alkalmazásával e termékek jobban drágulnának, vagyis versenyhátrányba kerülnének más szeszes italokhoz – például a vodkákhoz, ginekhez vagy whiskykhez – képest.

Ugyanakkor rövidtávon nem kell számítani arra, hogy a NETA miatt a pálinkák és a gyomorkeserűk ára emelkedne. Bár az Európai Bizottság várhatóan a luxemburgi Európai Bírósághoz fordul, ha Magyarország nem tesz eleget a mostani felszólításnak, a bíróság előtti procedúra hosszúra nyúlhat. Ezért még évekbe telhet, mire az ügyben luxemburgi ítélet születhet, és egyelőre azt sem lehet kizárni, hogy Magyarország lesz a nyertes a perben.

(agrarszektor.hu/Kiemelt épünk illusztráció. Forrás:pixabay.com)

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.