http://onlineszamla.nav.gov.hu
Fejlesztések Nyugat-Dunántúlon

Fejlesztések Nyugat-Dunántúlon

A pályázati felhívás célja a városok egyes társadalmi, fizikai, gazdasági szempontból leszakadó vagy leszakadással fenyegetett részeinek megújítása, közösségi funkciókkal való ellátása, az életkörülmények és a közbiztonsága javítása. Sopronban a Kurucdomb sor – Kuruc körút – Fraknói utca – Fapiac utca által körbevett területen épületeket újítanak fel, 40 bérlakást korszerűsítenek, összkomfortosítanak és megújul a Halász Miklós Sportcsarnok is. Győr 2012-ben nyert el egymilliárd forint értékben uniós támogatást Újváros műemléki védettségű épületeinek felújítására, átalakítására.

A szociális városrehabilitáció keretében Nagykanizsán a rendelkezésre álló összegből bérlakásokat, a ligetvárosi óvodát, uszodát újítják fel, az Erdész utcában kiépítik a járdát és a közvilágítást, továbbá kerékpárút is épül. Szombathelyen társasházat, református és evangélikus templomok homlokzatát újítják fel, körforgalmat építenek, valamint képzéseket, táborokat, programokat indítanak. Zalaegerszegen felújítják a szociális klubot, a környéken parkolókat alakítanak ki, rendezik a zöldfelületeket és több közösségi, képzési, közbiztonsági programot is indítanak civil szervezetek segítségével. A városoknak a fejlesztésre egyenként 410-412 millió forint áll rendelkezésükre. A közleményben kitértek arra: a régióban most már mind az öt megyei jogú városnak van szociális városrehabilitációt célzó projektje. 

(MTI)

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.