Gyógyulni kezdett a Nagy-korallzátony

Gyógyulni kezdett a Nagy-korallzátony

A nehéz évtizedek után végre a javulás jelei is jelentkeznek.

Fotó: Pixabay

A nonprofit Reef & Rainforest Research Centre (RRRC) új jelentése szerint a Nagy-korallzátony egyes területein a javulás egyértelmű nyomai mutathatóak ki – írja az IFLScience. Bár ez mindenképp pozitívumnak mondható, a zátony állapota összességében továbbra sem túl jó.

A szakértők úgy gondolják, hogy a gyógyulás az enyhébb 2017-2018-as nyárnak köszönhető. 2016-ban és 2017-ben a zátony jelentős részén fehéredés volt megfigyelhető, a mostani alacsonyabb hőmérséklet miatt azonban a korallok egy része képes regenerálódni.

Sheriden Morris, az RRRC munkatársa szerint a Saxon-zátonyon például 47,1 százalékos fehéredés jelentkezett, a korallok többsége azonban felépült. Ugyanakkor problémát jelent az, hogy a gyógyulás mindig is a környezeti körülményektől függ majd: ahogy tovább emelkedik az óceán hőmérséklete, a zátonyon újabb fehéredések fognak megjelenni.

A korallok olyan mikroalgákkal élnek szimbiózisban, melyek a virágállatok egyedi színét adják. Mivel a parányi élőlények rendkívül érzékenyek a környezeti hatásokra, a szennyezés, a melegedés vagy a fertőzések hatására elhagyják a korallokat. A virágállatok egy ideig még képesek felépülni, az algák hosszabb távolléte azonban végzetes lehet számukra.

Amennyiben a Nagy-korallzátony elveszti koralljai jelentős részét, az nemcsak az ökoszisztémára, de a régió lakóira is súlyos hatással lesz.

 

Forrás: ng.hu

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.