http://www.kultkupa.hu
Hétfőn kezdődik a felkészülés

Hétfőn kezdődik a felkészülés

Korábban már biztossá vált, hogy az ETO-nak el kell töltenie még egy évet az NBIII-ban. A feljutás érdekében a keretet számos új igazolással erősíti meg a vezetőség. A csapat idei játékosállományát három részre lehet bontani. A keretet az akadémián nevelkedett meghatározó játékosok, az utánpótlásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok és a magasabb osztályokból újonnan érkező rutinos, NB I. és NB II.-es tapasztalattal rendelkező játékosok alkotják majd. Az ETO FC Győr több játékos lejáró szerződését nem hosszabbította meg, így távozókkal is kell számolni. A konkrét játékoskeret változásokat hétfőn teszi közzé a klub.

A felkészülés során 6 darab edzőmérkőzést játszik az ETO FC Győr, ebből 5 meccset idegenben és egyet hazai pályán. Először a Puskás Akadémia ellen, majd sorban a Parndorf, Salgótarján és a Somorja következik. Az egyetlen hazai edzőmérkőzés július 23.-án a szlovákiai DAC ellen lesz, az utolsó találkozót pedig a Bágyogszovát ellen játsszák a zöld-fehérek.

A szezon az MLSZ versenykiírása alapján az augusztus 6.-ai hétvégével kezdődik. 

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.