#
https://www.tiasonultrahang.hu/
Középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forintból

Középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forintból

Középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forint európai uniós forrásból a nagy növekedési képességű közepes vállalkozások támogatására – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Győrben. A pályázók vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Lepsényi István elmondta, hogy a kis- és közepes vállalkozások szerepe meghatározó a magyar gazdaságban, mivel a termelés öt százaléka származik tőlük és a dolgozók kétharmadát foglalkoztatják. Magyarországon jelenleg mintegy ezer középvállalkozás működik, ezek adják a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékát. Az 500 legnagyobb középvállalat közül több mint négyszáz magyar tulajdonban van – ismertette. Az államtitkár tájékoztatása szerint a középvállalati fejlesztési program célja, hogy a feldolgozóipari cégek korszerű technológiákat alkalmazzanak, használják az ipar 4.0 lehetőségeit, automatizálják a termelést, innovatívabbak legyenek, szálljanak be a kutatás-fejlesztési programokba, legyen korszerű vállalatirányításuk és ismerjék meg a külpiacot.

A stratégiai partnerségen alapuló programot a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézménye, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) vezeti. A program egyik szereplője a HGC Akadémia (nagy növekedési képességű vállalkozások – High Growth Companies, HGC), amely egyebek mellett segít elkészíteni a vállalkozásoknak rövid, közép és hosszú távú fejlesztési programjait, s megismerteti őket a jó külföldi gyakorlatokkal. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a GDP 3,3 százalékkal növekedett tavaly, ami az európai átlag duplája, az ipari termelés 5-6 százalék között növekedett, úgy, hogy a járműgyártás mellett a többi ágazat is az átlagot meghaladó mértékben növekedett. Tavaly 1600 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, ami garancia arra, hogy a magyar gazdaság a jövőben is fejlődik – mondta, majd hozzáfűzte, hogy a foglalkoztatottak száma 4 millió 500 ezer volt az utolsó háromnegyed évben, a költségvetés hiánya pedig két százalék. Az ország eladósosodottsága folyamatosan csökken, ami növeli a mozgásteret, így idén is úgy lehet tervezni, hogy a GDP növekedése meg fogja haladni a négy százalékot.

Bárdos Krisztina, az IFKA ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy ez a program az első, amely kifejezetten a feldolgozóipari közepes vállalatokat célozza meg. Egy felmérés szerint kétezer ilyen vállalkozás közül mindössze 660-670 adott be korábban valamilyen pályázatot, exportjuk pedig visszafogott, alig éri el a tíz százalékot.  A program 2019 májusáig tart.

Barta Balázs, a HGC Akadémiát működtető Pannon Gazdasági Hálózat igazgatója elmondta, hogy hat fejlesztési modullal ismertetik meg a vállalkozásokat, amelyek között szerepel a technológiai versenyképesség erősítése, a vezető irányítási rendszerek optimalizálásának elősegítése, külföldi partner kapcsolatok kialakításának segítése, a finanszírozás tervezésének és átláthatóságának segítése, az online megjelenés és egy lehetséges menedzsment váltás zökkenőmentes lebonyolításának segítése.

A programot országszerte mintegy 20-25 szakmai workshopon ismertetik meg január-februárban.

(MTI)

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.