https://www.nemzetimobilfizetes.hu/
#
„Látni és látszani” a megyében is

„Látni és látszani” a megyében is

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is útjára indítja a 2012. évben Magyarországon életre hívott „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, melyhez a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott. A személygépkocsik, a tehergépjárművek és a motorkerékpárok vezetői október 2-től élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a kampányban részt vevő szervizekben járművüket a szakemberek ingyenesen átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. A kampány keretein belül szervezett ingyenes vizsgálatok december 12-ig tartanak.
A program fő célja a figyelem felkeltése, a járművekre vonatkozó világítási szabályok megszegéséből adódó szabálytalan közlekedői magatartások kiszűrése, a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek miatt keletkezett károk csökkentése.
Győr-Moson-Sopron megyében a rendőrség 2014. november 6-tól december 12-ig fokozott közúti ellenőrzés tart, ellenőrzi a világítási szabályok megtartását valamennyi jármű, kiemelten a személy-, illetve tehergépkocsik és motorkerékpárok vonatkozásában.A kampányban részt vevő szervizek és optikusok elérhetőségei. www.latnieslatszani.hu címen megtalálhatóak.

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.