Új fúrótechnikával gyűjt mintát a Mars kőzetéből a Curiosity

Új fúrótechnikával gyűjt mintát a Mars kőzetéből a Curiosity

Új fúrótechnikájával több mint egy év után először sikerült mintát vennie a Mars kőzetéből a NASA Curiosity nevű marsjárójának.

 

 

A Curiosity ütvefúrója mintegy 50 milliméter mélyre fúrt a Duluth névre keresztelt célpontjában. A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory kutatói azóta dolgoztak az új fúrómódszeren, hogy a Curiosity fúróján mechanikai probléma lépett fel 2016 decemberében. Az új technika (Feed Extended Drilling) alkalmazásával a marsjáró fúrója a robotkar erejét is használja fúrás során, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ember falat fúr – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

“A csapat óriási leleményességgel fejlesztette ki az új fúrási technikát és valósította azt meg egy másik bolygón” – mondta Steve Lee, a Curiosity projektmenedzsere. A fúrás a Mars kutatása szempontjából alapvető fontosságú feladat. A Curiosityn belül két laboratórium van, amelyek képesek vegyi és ásványtani elemzéseket végezni kőzet- és talajmintákon. Az eddigi minták a Gale-kráterből származnak, amelyeket a marsjáró 2012 óta vizsgál. A Curiosity csapata izgatottan dolgozott a fúró fejlesztésén, hogy elkészüljön vele, mielőtt a marsjáró elhagyja a jelenlegi helyszínt, a Vera Rubin hegyvonulatot. A Curiosity csapata jelenleg új módszert tesztel arra, miként tudják a kőzetből vett pormintákat a fúrótól a laboratóriumokba helyezni.

 

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.