#
Új üzemcsarnokkal bővült az Óvártej

Új üzemcsarnokkal bővült az Óvártej

Hazánk mezőgazdasági lehetőségeinek és az évszázados gazdálkodási hagyományok megőrzésének köszönhetően a tejtermelésben mára Európa élvonalába tartozunk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken Mosonmagyaróváron az Óvártej Zrt. üzemcsarnokának avatásán.

Nagy István beszédében arra emlékeztetett, hogy Mosonmagyaróváron 115 évvel ezelőtt kezdődött el a sajtgyártás. A miniszter szerint a fejlesztés nemcsak az Óvártej Zrt, a város, hanem a magyar agrárium számára is fontos lépés. A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy az iparágat érintő nehézségek ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztés, illetve a szarvasmarha ágazat helyzetét. Hozzátette: az állatállomány száma 2011 óta rendületlenül növekszik, a felvásárolt tehéntej minőségén túl, a mennyiségében is jelentős pozitív változás látható. A miniszter hangsúlyozta, hogy a  2010. évi mennyiségéhez képest 17%-os növekedésről beszélhetünk. Nagy István kiemelte: az ágazat egészére jellemző növekedés megtartásához a legfontosabb cél a versenyképesség növelése, amely a folyamatos megújulással érhető el.

Az Agrárminisztérium éppen ezért egy újabb, 50 milliárd forintos pályázatot írt ki az élelmiszeripar számára. A felhívás keretében 40 milliárd forint az élelmiszer-feldolgozó üzemek, 10 milliárd forint pedig borászati üzemek fejlesztésére használható fel.

Az új üzemcsarnok 1,5 milliárd forintos fejlesztés révén valósult meg.

(kormany.hu/Fotó: Krizsán Csaba, MTI)

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.