http://csalad.hu/
Vádemelés lopás miatt

Vádemelés lopás miatt

A Csornai Rendőrkapitányság eljárást folytatott egy 40 éves bogyoszlói férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen elkövető 2016. augusztus 10-e és augusztus 24-e között egy csornai bekerített családi ház udvarából több fém tárgyat lopott el, köztük kábelköteget, alumínium redőnydobozt, akkumulátort, generátort és villanymotort.

 

Két hónappal később 2016. október 2-án a reggeli órákban egy férfi az egyik csornai ingatlan kerítésén átmászott és onnan szintén több fémből készült tárgyat vitt el, majd kerékpárral elmenekült. A sértett észrevette a menekülő férfit és később hozzátartozójával az elkövető keresésére indult. Miután a bűncselekmény helyszínétől kissé távolabb észrevették a biciklis tolvajt, azonnal értesítették a rendőrséget. A helyszínen a rendőrök igazoltatták a kerékpárost, majd a ruházatát és a csomagját is átvizsgálták. A járőrök a férfi táskájában különböző tárgyakat találtak, melyek közül a bűncselekmény sértettje több alkatrészt és szerszámot is felismert. A járőrök a 40 éves M. T. bogyoszlói lakost elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

 

A Csornai Rendőrkapitányságon a nyomozók megállapították, hogy mindkét bűncselekményt a 40 éves bogyoszlói férfi követte el, ezért lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított beismerte a bűncselekmények elkövetését. A rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

 

(Forrás: police.hu)

SZERKESZTŐ:

HÍREK A KATEGÓRIÁBÓL

Szóljon hozzá:

Az email címet nem tesszük közzé.